Polgárnak lenni
Magvető, 2020
Összefoglaló
Életútinterjújában Kolosi Tamás szociológus, üzletember sorra veszi életének fontosabb állomásait: elmeséli, hogyan lett a magyar-filozófia-esztétika szakos bölcsészhallgatóból elismert társadalomtudós, majd a könyves szakma meghatározó alakja. A személyes élmények és tapasztalatok egy polgárosodó zsidó család 1950-1960-as évekbeli mindennapjain túl a hazai szociológia újraindulásába és működésébe, a rendszerváltás és a szabad piacgazdaság útvesztőibe, valamint az 1980-1990-es évek budapesti kulturális és művészeti életébe engednek bepillantást. A sikeres életpálya mögött felsejlenek azok a korlátok és adottságok is, amelyekkel egy Magyarországon született és itt élő kutatónak számolnia kell. Betekinthetünk a könyvkiadás és a könyvpiac műhelytitkaiba, szó esik a világban a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetről, és ismert alkotók és közéleti szereplők is feltűnnek a könyv lapjain. A Ferenczi Borbálával 2018-2020-ban folytatott beszélgetések szerkesztett változata fényképekkel, annotált névmutatóval és Kolosi Tamás legfontosabb tudományos publikációinak listájával teszi teljessé az életútról kapott képet.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Részletek
- Elérhető formátumok: epub, mobi
- Belelapozás: epub
- ISBN: 9789631440553
Marie Antoinette igazi arca
Versailles, a hely ahol királyok és királynők éltek. A pompa és előkelőség helye. Még mindig tartalmazza azt a különleges atmoszfárát, amit hajdan. Ahogy a kastélyt megtekintjük, mintha képzeletben...
Online ár:
2 000 Ft
Online ár:
2 790 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján