Bioetika és emberi jogok az orvosi biotechnológiában
L'Harmattan Kiadó, 2025
Összefoglaló
A bioetika ma már nemcsak a szoros értelemben vett orvos-beteg kapcsolatokban érvényesül, hanem az orvosi segítséggel végzett rendkívüli reprodukciós eljárásokban, a genetikai tesztek, biobankok, őssejtkutatások, vagy épp a génszerkesztés területén is. Az új technológiák alkalmazása miatt a bioetika hatóköre átnyúlik és összefonódik a mesterséges intelligencia és robotika alkalmazásával is. Nemcsak a járványok során keletkezett hatalmas adattömeg, de a genetikai adatok egyre bővülő mennyisége is felvet bioetikai kérdéseket. Ez a könyv amellett érvel, hogy az egyes új biotechnológiák etikai vetületeit érdemes egymással összevetve, együttesen is vizsgálni, és olyan alapkérdéseket, mint a betegtájékoztatás újból és újból elemezni, és az adott helyzetre értelmezni. Az emberi jogok és a bioetika kölcsönösen hatással vannak egymásra és ezt a kapcsolódást elemzi a könyv számos jogeseten és példán keresztül.
Ez a kötet az MTA Lendület Értékek és Tudomány Kutatócsoport "A bioetika kérdései" című könyvsorozatának keretében jelenik meg. Sándor Judit számos magyar, angol és francia nyelven írt, bioetikai és emberi jogi témájú könyv és cikk szerzője. Jelenleg a bécsi Central European University Egyetem professzora és a budapesti Bioetikai és Jogi Központ (CELAB) alapító igazgatója.
Ez a könyv az emberi jogok és bioetika kapcsolódását vizsgálja az új biotechnológiák területén. Így például arra keresi a választ, hogy milyen etikai és jogi kérdéseket vet fel a reprodukciós medicina, a genetikai vizsgálatok, vagy éppen az őssejtekkel végzett gyógyítás. Megválaszthatók-e az embrió egyes tulajdonságai, és ha igen, milyen mértékben adhatunk teret a genetikai döntéseknek az emberi reprodukcióban? A szerző vallja, hogy az emberi jogok és a bioetika számos ponton érintkezik, alapelvei hasonlóak, és mind a jogi esetek, mind pedig a bioetikai példázatok fontos tanulsággal szolgálnak ahhoz, hogy a bioetikát közelebb hozzák, vitathatóvá, és ezáltal alkalmazhatóvá tegyék a szélesebb nyilvánosság számára is.
Gerson-terápia - A rák és egyéb krónikus betegségek gyógyítása
A modern medicinának két ellentétes arculata van. Az egyik a legmagasabb fejlettségű ragyogó technológia segítségével nagyszerű eredményeket ér el az akut betegségek és sürgősségi esetek kezeléséb...
Online ár:
5 440 Ft
Eredeti ár: 6 400 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
2 691 Ft
Kiadói ár: 2 990 Ft
Online ár:
6 715 Ft
Eredeti ár: 7 900 Ft
Online ár:
2 691 Ft
Kiadói ár: 2 990 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján