Juhász Gyula huszonöt legszebb verse
TINTA KÖNYVKIADÓ KFT, 2025
Összefoglaló
Juhász Gyula Baumgarten-díjas költő 1883-ban született Szegeden. Szülővárosában és Budapesten végezte iskoláit, majd tanított többek között Léván, Nagyváradon és Makón. Ady Endre és Babits Mihály mellett ő is közreműködött a Holnap Irodalmi Társaság megalapításában.
Költészetére nagy hatással volt a modern francia líra, valamint az impresszionizmus is. Verseiben hangsúlyosak és rendkívül beszédesek a színek. Jól látható ez a Magyar táj, magyar ecsettel című művében: "Az alkonyat, a merengő festő fest: / Violára a lemenő felhőket / S a szürke fákra vérző aranyat ken". Ugyanígy a Milyen volt... kezdetű örökérvényű szerelmes versben is végig a színek vezetik a költő visszaemlékezését (szőkesége, sárguló nyár, szeme kékje).
Juhász Gyula verseiben egyfajta szomorúság, reményvesztettség érződik. Örök meg nem értettség és a magány fájdalma olvasható ki a soraiból. Gyönyörű tájversében, a Tiszai csöndben is egyedül ül a Tisza partján.
Juhász Gyula huszonöt legszebb versét olvasva egy rendkívül érzelemgazdag és mély világ tárul elénk, amelyben a visszaemlékezések, a természet és a színek nemcsak Juhász Gyula életéről, hanem a mindenkori olvasóéról is mesélnek. Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akik e versek segítségével szívesen szemlélik kicsit másként a körülöttünk lévő világot.
Részletek
- 41 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9789634094807
- Eredeti cím: Juhász Gyula huszonöt legszebb verse
Minden tetőről látni a napot - Pilinszky János lírája
"Az imitatio Christi teljes átélésével Pilinszky a cselekvő elsajátítástól eljut a Krisztusban való létezni tudásig. Pilinszky - legalább is írásos dokumentum szerint - nem foglalkozott Rudolf Bult...
Online ár:
3 591 Ft
Kiadói ár: 3 990 Ft
Akciós ár:
2 094 Ft
Online ár: 2 967 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján