Rupáner-konyha - Bögrés sikerreceptek
Atlantic Press Kiadó, 2024
Összefoglaló
Mi a Rupáner-konyha? Hát az a sok-sok gasztronómiai telitalálat, melyekkel a Lányok a kastélyból című romantikus kisregény-sorozat szerzőjeként megismert Rupáner-Gallé Margó az elmúlt két évben megörvendeztette rajongóinak immár százezres táborát. És ez az a hely, ahol létezik tíz perc alatt fánk és pizzatészta, ahol a lángost nem dagasztjuk és nem szívja meg magát olajjal, ahol a mézeskalács rögtön puha és rögtön süthető, a smarni nem ragad le, a palacsinta kicsusszan a serpenyőből, a húsleves pedig gyöngyözik...
"Az az igazság, hogy előbb lettem leleményes háziasszony, mint író, hiszen a családomról akkor is gondoskodnom kellett, amikor még csak az íróasztalomnak írtam. Gyorsan és egyszerűen kellett finomságokat előállítanom, hogy a két pici gyerek mellett amúgy is alig létező szabad óráimból egyet-egyet elcsenhessek az írásra. Na, így keletkeztek először a gyorsított, majd idővel a bögrés receptek" - nyilatkozta a szerző az egyik női magazinnak.
És mivel az eddig csak interneten közzétett receptjeinek némelyikét milliók látták, a szerző most elérkezettnek látta az időt, hogy ezrek által kipróbált és újabb bögrés ötleteit kötetbe gyűjtve is eljuttassa mindazokhoz, akik szeretik a pompás ízeket, de nem akarnak vagy nem tudnak órákat-napokat tölteni a házitündérkedéssel. Ezt a ritka esélyt nyújtja a Rupáner-konyha.
Részletek
- 142 oldal
- Kötés: kemény kötés
- ISBN: 9789635570942
- Eredeti cím: Rupáner-konyha
Gluténmentes pékség - Kenyerek és péksütemények élesztővel, sütőporral, szódabikarbónával vagy kovásszal
Friss kenyérillat, ropogós kiflik és bagettek, foszlós péksütemények - mindez glutén és tej nélkül! Azoknak sem kell többé kompromisszumot kötni, akiknek mentesen kell táplálkozniuk, és szeretik a ...
Online ár:
7 650 Ft
Kiadói ár: 8 500 Ft
Online ár:
5 517 Ft
Eredeti ár: 6 490 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
5 841 Ft
Kiadói ár: 6 490 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
4 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
A vélemény cselekményleírást tartalmaz (spoiler)!
Megjelenítés