Összefoglaló
A 20 századi prózairodalom egyik legjelentősebb megújítója, Franz Kafka három befejezetlen regényt hagyott az utókorra, amelyek közül az első a legkevésbé ismert és méltatott. A regény címe is sokáig bizonytalan volt, és a szerző halála után Max Brod, Kafka legjobb barátja és hagyatékának kezelője Amerika címmel jelentette meg.
Minthogy azonban maga a szerző naplójában Der Verschollene címen emlegette regényét, az 1983-as kritikai kiadás is ezt a címet kapta. A Troubadour Kiadó is ezt a hagyományt követi, és a fordító, Györffy Miklós az utószóban részletesen elemzi, hogy a lehetséges változatok közül miért Az eltűnt fiúra esett a választása.
Kafka 1912-ben kezdte írni ezt a regényét, és ekkor talán még elfogadja kortársainak illúziót egy lehetséges jobb jövőről, az ábrázolt világ még nem annyira komor és reménytelen, mint későbbi két regényében és novelláiban. Amerika a huszadik század elején gyors gazdasági fejlődésével és a hagyományoktól elszakadó értékrendjével mintha egyfajta kiutat, reményt képviselt volna sok európai számára.
Kafka hőse nem a szegénység elől menekül, azonban a tengerentúlon rá is ugyanazok kihívások várnak, és a világ, amelyet ott megismer, inkább riasztó és idegen, távolról sem a megvalósuló ábrándok országa, aminek sok kivándorló reméli.
A mű erénye a realista ábrázolás, és az utolsó fejezet alapján vélhetően a szerzői szándék is az volt, hogy valamiféle kiutat vagy reményt szólaltasson meg, ami későbbi műveiből teljességgel hiányzik.
Részletek
- 349 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9786156745194
- Eredeti cím: Der Verchollene
- Fordító: Györffy Miklós
Az átváltozás / A fűtő - Trubadúr Zsebkönyvek 23.
Jelen kötetben az expresszionista próza kiemelkedő alakjának, Franz Kafkának két meghatározó elbeszélése, Az átváltozás és A fűtő található.
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján