Dr. Kalmár János - a magyar és a nemzetközi vívóvilág közkedvelt Dzsonija - ígéretes sportpályafutást szakított meg, amikor 1970-ben úgy döntött, hogy külföldön kívánja folytatni életét. Ekkor már végzett orvos, kardvívóként egy egyéni ifjúsági világbajnoki cím (1962, Kairó) és egy, ugyancsak egyéni, felnőtt világbajnoki ezüstérem (1969, Havanna) joggal büszke tulajdonosa, de egy - a "korszellemmel" összhangban kreált - valutakiajánlási ügy kapcsán annyi méltánytalanság érte, hogy kénytelen volt mérlegre helyezni addigi életét. Először Bécsben talált munkát, majd Svédországba települt át, ahol folyamatosan tovább képezve magát orvosi szakmájában (radiológus) egyre magasabbra került. A sporttal ugyan nem szakított teljesen, de annál már sokkal fontosabb volt családja és hivatása.
Kalmár doktort azonban egész életében az a "versenyzői" tűz hajtotta, amely szakmájában is egyre több elismést hozott számára - Svédország után választott új hazájában, az Egyesült Államokban is. Mert bár Amerikában is jól ismerhették még a vívó Kalmárt, de valójában ekkor már régen elsősorban is hivatásának élt. New Orleans-ban telepedett le családjával; dolgozott, tanult és... tanított. És még ma - nyolcvanadik évén túl - is jóformán napi kapcsolatban van a részben általa is tulajdonolt gyógyító intézménnyel és a betegekkel. Akik személyesen is ismerhették "Dzsonit", azok számára nyilván nem lesz újdonság a kiváló portrékönyvek írójaként is ismert Kő András "edzőtársi" segítségével felrajzolt élettörténet színessége, szellemessége, izgalmassága és a főhőst vívóként is jellemző elsöprő lendülete. De azok is sokat tanulhatnak majd, akik csak e könyvoldalakon találkoznak először a magát a távolban is magyarnak megőrző dr. Kalmár Jánossal.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ez a 92 éves szerző huszadik könyve. Semmilyen történelemkönyvvel nem pótolható személyes emlék-gyűjtemény, egy fenomenális, a legapróbb részletekre is kiterjedő memóriával rendelkező értelmiségi e...
Bevezető ár:
2 792 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
3 740 Ft
Eredeti ár: 4 399 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
5 096 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján