Államépítés - Kormányzás és világrend a 21.században
Századvég Pol. Isk. Alapítv., 2005
Összefoglaló
Államépítésen új kormányintézmények kialakítását és a már meglévők megerősítését értjük. Ebben a könyvben amellett érvelek, hogy az államépítés minden társadalom számára az egyik legfontosabb kérdés, hiszen a gyenge vagy elbukott államok a Föld legégetőbb problémáinak szolgálnak táptalajul, például a szegénységnek, az AIDS-nek, a drogfogyasztásnak, a terrorizmusnak. Fontos kérdés továbbá, hogy az erős intézmények hogyan gyökereztethetők meg a fejlődő országokban. Erről keveset tudunk, annak ellenére, hogy magáról az államépítésről elegendő információval rendelkezünk. Azt tudjuk, hogy az államhatárok átívelésével hogyan juttassunk pénzügyi forrásokat valahová, a jól működő közintézmények azonban már olyan sajátos észjárást igényelnek, és olyan összetett módon működnek, hogy ez megnehezíti egy másik országbeli meghonosításukat. Ezért szükséges jóval több gondolatot, figyelmet és kutatást szentelni ennek a témának. 'A prófétáknak aligha adatik meg, hogy politikai jövendöléseiket megvalósulni lássák, de Francis Fukuyamának igen' (Michael Gove - The Times) 'Fukuyama széles látókörrel rendelkező intellektuális nagyágyú... Egy azon kevesek közül, akik képesek bölcsen szemlélni a globális kérdéseket.' (Focus)
Részletek
- 198 oldal
- Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
- ISBN: 9789637340123
- Fordító: Kitta Gergely
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az osztály hosszú árnyéka
Minden társadalomban sajátos korlátok állnak az egyéni érdemek érvényesülése elé, amelyek megnehezíthetik, vagy éppenséggel lehetetlenné tehetik a társadalom tagjai számára, hogy képességeiket kibo...
Online ár:
4 950 Ft
Kiadói ár: 5 500 Ft
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft
Online ár:
6 210 Ft
Kiadói ár: 6 900 Ft
Akciós ár:
2 026 Ft
Online ár: 2 967 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
2 295 Ft
Eredeti ár: 2 699 Ft
Online ár:
3 995 Ft
Eredeti ár: 4 699 Ft
Akciós ár:
2 026 Ft
Korábbi ár: 2 225 Ft
Eredeti ár: 4 450 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján