A növények hallgatása - Válogatott versek
PESTI KALLIGRAM KFT., 2021
Összefoglaló
Wisława Szymborska (1923-2012) Nobel-díjas lengyel költő lírájában az emberi, a természeti valóság töredékei közül ironikus pontossággal sejlik át a történelmi és biológiai kontextus. Úgy tesz, mintha rácsodálkozna a felhőkre, vagy ahogy egy kislány lerántja a terítőt, pedig tudjuk, ha nem figyeljük ezeket, akkor is megtörténnek, mint egy terrortámadás. Szymborska érzékien írja verssé a világot, fanyar humorával fűszerezi, akárha herbateával ücsörögnénk az asztalkájánál: mesél kegyetlenségről vagy boldogtalanságról, és egy pillanatra elhallgatunk. Ahogy Czesław Miłosz írta: "Szymborska költészete komor, Samuel Beckett és Philip Larkin kétségbeesett látomásaihoz hasonlítható. Mégis, velük szemben Szymborska olyan világot kínál, ahol lélegezni lehet."
Csordás Gábor 1950. augusztus 6-án született Pécsett, ugyanott végezte középiskolai tanulmányait és az orvostudományi egyetemet. 1974-ben szerzett orvosi diplomát, majd hat évig kutatóorvosként dolgozott. 1980-tól a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat olvasószerkesztője, majd 1993-ig főszerkesztője. A Jelenkor Kiadó alapítója és 2016-ig igazgatója. 2016-tól a Jelenkor Kiadó szerkesztője. Angol, francia, német, lengyel, szerb, horvát és olasz nyelvből fordít (költészetet csehből, szlovákból, szlovénból és románból is). Fontosabb díjai: Leipziger Anerkennungspreis zur Europäischen Verständigung, Solidarność Emlékérem, József Attila-díj, a Szerb Pen Club műfordítói díja.
Kellermann Viktória (Zalaegerszeg, 1984) polonista, műfordító. A PPKE-n végezte angol, filozófia és lengyel szakos, majd irodalomtudományi doktori tanulmányait. Számos kutatói és alkotói ösztöndíjjal járt Lengyelországban. 2007 óta fordít, a kortárs próza és líra mellett gyermekirodalmat és grafikus regényeket is. Budapesten él
Részletek
- 186 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9789634682318
- Eredeti cím: Ludzie na moscie
- Fordító: Csordás Gábor, Kellermann Viktória
Ez is elérhető kínálatunkban:
Vízben égni, tűzbe fulladni
"vannak emberek, akik soha nem őrülnek meg. milyen borzalmas életük lehet." Charles Bukowski (1920-1994) mára az amerikai és a világirodalom egyik legismertebb, legtöbbet idézett, leginkább ünn...
Online ár:
4 941 Ft
Kiadói ár: 5 490 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján