Totális foci - Önéletrajz
Akadémiai Kiadó, 2017
Összefoglaló
Johan Cruyff senki máséhoz nem fogható, maradandó nyomot hagyott a mai futball arculatán, méghozzá sokszorosan. Ő volt az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején a világot ámulatba ejtő holland totális foci legfontosabb játékosa mind az Ajaxban, mind pedig a holland válogatottban, majd ő tette a Barçát azzá a Barçává, amilyennek ma ismerjük, 1973-tól játékosként, 1988 és 1996 között pedig edzőként. Neki köszönhetjük Guardiolát és azt a Barça-stílust, sőt egyenesen filozófiát, amely Messi, Iniesta és a többiek közreműködésével évek óta a világfoci egyik meghatározójává teszi a Barcelonát. Cruyff játékstílusa és játékfilozófiája óriási hatást gyakorolt a modern foci arculatára.
Az 1974-es holland-német vb-döntő Cruyff főszereplésével a modern focitörténet egyik csúcspontja, több generáció számára meghatározó élmény. Cruyff egyszerre hős, példakép, guru és tanítómester. Hívei és ellenfelei is megbűvölten hallgatták, amikor magához ragadta a szót, és a maga különleges amszterdami dialektusában és sodró stílusában beszélni kezdett.
Ez a nagyon személyes, közvetlenül tragikus halála előtt írt memoár az egyetlen igazi krónikája életének. Ezúttal is, mint korábban mindig, egyszerűen, könnyen érthetően, de egyúttal mélyenszántóan és elgondolkoztatóan fogalmaz. Nem csupán a focirajongók számára izgalmas olvasmány: amellett, hogy sok új és meglepő, eddig nem ismert dolgot tudunk meg a lehető legmagasabb szinten űzött foci legbelső berkeiből (Barça, Ajax, a holland válogatott), egy nagy tanítómester szavait halljuk az életről, sikerről, családról.
Kapcsolódó könyvek:
Bérczes Tibor: A holland foci,
Győri Szabó Róbert: FC Katalónia. A Barça és a katalán függetlenség
Részletek
- 285 oldal
- Kötés: kemény kötés
- ISBN: 9789634540922
- Eredeti cím: My Turn. The Autobiography
Ez is elérhető kínálatunkban:
Futball-VB-könyv
"Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosa...
Online ár:
8 991 Ft
Kiadói ár: 9 990 Ft
Online ár:
4 941 Ft
Kiadói ár: 5 490 Ft
Online ár:
6 296 Ft
Kiadói ár: 6 995 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Nagyon érdekes, még így is, hogy nem vagyok Cruyff kortársa. Igazán jó döntés volt megvásárolni, csak ajánlani tudom minden foci iránt érdeklödőnek.