A kelet-européer pontossága (Esszék irodalomról és az irodalom elméletéről)
Krónika Nova Kiadó, 2000
Összefoglaló
Több mint harminc év irodalomelméleti, irodalomtörténeti, elemző és irodalomkritikai tanulmányaiból, esszéiből válogatta össze jelen kötetét Bojtár Endre.
A szerző a kelet-európai (elsősorban szláv és balti) irodalmak szakértőjeként, specialistájaként szerzett nevet magának, ám jelentős teoretikus munkálkodása is, legkivált azonban az fontos ouvre-jében, hogy komparatív szemlélettel és az összehasonlító irodalomtudomány eszköztárával (méghozzá annak Zsirmunszkij fémjelezte tipológiai komparatisztika apparátusával) fordul nemcsak olyan kelet-európai nagyok munkássága felé, mint Bulgakov, Puskin vagy Norwid (róluk szóló tanulmányait vette fel ebbe a kötetébe), de ilyen megközelítésmódot alkalmaz magyar irodalmi dolgozataiban is (ezek közül a Tandoriról, Konrád Györgyről, Esterházyról szólók szerepelnek a kötetben).
A kötet azonban legalább felerészben elméleti tanulmányokat tartalmaz (ezek közül a legfontosabb a kismonográfia terjedelmű és értékű Az irodalmi mű értéke és értékelése című opusz, amely ugyan csaknem húsz évvel ezelőtt keletkezett, ám ma sem meghaladott, sőt egyre aktuálisabbnak tetsző irodalmi axiológiai traktátus).
Bojtár Endre írásainak sajátos aurát kölcsönöz az, hogy irodalomról szólván is politizált, méghozzá - ez a művek születésekor ritka bravúr volt - éppen nem áttételesen, hogy teoretikus témákat is tud szinte a szaloncsevegés hangján előadni (axiológiájában pl. Puskás Öcsit is idézi), és hogy távoli országok és nyelvek alkotóit is közel tudja hozni a kelet-európai irodalmakban nem éppen járatos hazai olvasókhoz.
Részletek
- 250 oldal
- Kötés: füles, kartonált
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 963912852X
- Szállító: Bagolyfészek Antikvárium
Rabindranath Tagore világnézete (Szent István könyvek 51.)
A hindu kultúra Európa részére sokáig ismeretlen terület volt. A középkorban a keresztes hadjáratok mellékterményeként fölvették ugyan az európai országok a kelettel az eddig elhanyagolt összekött...
Online ár:
1 750 Ft