A nagymamám azt üzeni, bocs - puha táblás
Animus Kiadó, 2023
Összefoglaló
Elsa majdnem nyolcéves, és "különleges". Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, akit nagymama mintegy véletlenül eltalál egy paintballfegyverrel, máshogy a saját lánya, aki (többek között) dohányzási szokásai miatt neheztel rá, és megint másképp az ingyenújság terjesztője, aki nem ért a szép szóból, hogy nagymama nem kér reklámot. Olykor Elsa is őrültnek tartja őt, pedig neki nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol Elsa mássága ünnepelt erény, és ahol lovagként bátorságot gyűjthet. Amire hamarosan minden eddiginél nagyobb szüksége lesz. Nagymama ugyanis meghal, és leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól, akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyeken felbukkanó üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez - jobbára házbéli szomszédaikhoz -, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki, amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét felbolygatják.
Részletek
- 383 oldal
- Kötés: füles, kartonált
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789636142087
- Szállító: Könyvmámor Antikvárium
- Eredeti cím: Min mormorhalsar och säger förlat
- Fordító: Bándi Eszter
Ez is elérhető kínálatunkban:
A kislovag
Sienkiewicz történelmi trilógiájának harmadik része talán a legmozgalmasabb a három kötet közül. Hőse az olvasók előtt már jól ismert Michal lovag, kinek híre-neve mindenüvé eljutott már, az ország...
Online ár:
2 290 Ft
Online ár:
1 990 Ft