A hatalom törékeny szálai
Agave Könyvek, 2023
Összefoglaló
Egykor négy világ létezett, és úgy simultak egymásra, mint egy könyv lapjai. Mindegyiket átjárta a csodálatos hatalom, miközben egyetlen város kötötte össze őket: London.
A mágia azonban túl gyorsan burjánzott, a világok pedig önvédelemből rákényszerültek, hogy bezárják a kapuikat egymás előtt. Az idők során aztán megritkult azon mágusok száma is, akik még képesek voltak kinyitni ezeket a kapukat.
Napjainkban már csak háromról van tudomásunk: Kell Mareshről Vörös Londonból, Szelina Bardról Szürke Londonból, és Holland Vosijkről Fehér Londonból.
Megjelenik azonban Fehér Londonban egy új mágus, Kosika, és váratlanul elfoglalja a trónt. A fiatal királynő hajlandó vérrel táplálni a városát - még a sajátjával is -, ám ezzel olyan óriási erőt szabadít fel, amely felett nem biztos, hogy képes uralkodni.
Eközben Vörös London királyi családjának életét lázadók fenyegetik, akik a királyság intézményének ledöntésével akarják kiegyenlíteni a hatalmi viszonyokat.
A régi barátok és új ellenségek szövedékében ráadásul felbukkan egy lány, aki egy rejtélyes szerkezet birtokába jut. A lányt Tesnek hívják, és szokatlan képességével az összes világot veszélybe sodorhatja.
V. E. Schwab, az Addie LaRue láthatatlan élete szerzőjének új könyve káprázatos és izgalmas epikus fantasy, amely visszatér A mágia árnyalatai világába, de az előzmények ismerete nélkül is tökéletesen olvasható.
Részletek
- 635 oldal
- Kötés: füles, kartonált
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789635982035
- Szállító: Könyvmámor Antikvárium
- Eredeti cím: The Fragile Threads of Power
- Fordító: Sárpátki Ádám
Mítoszok kora
Az emberek, azaz a rhunák népe időtlen idők óta az általuk fhreynek nevezett isteneket imádják. Ezek a nagyhatalmú lények legyőzhetetlenek, mesterfokon űzik a mágiát, és a jelek szerint halhatatlan...
Online ár:
4 490 Ft
Online ár:
2 000 Ft