A tüdőkása
Írók Alapítványa, 2003
Összefoglaló
Torgny Lindgren (1938) új, hazájában nagy sikert aratott regénye ismét az író észak-svéd szülőföldjének történetéből táplálkozik. A tüdővésztől sújtott paraszti világ a huszadik század közepén, a II. világháborút követő esztendőkben csaknem olyan távol esik a svéd főváros modern realitásaitól, mint mondjuk egy korabeli magyar falu. A fővárosi újság főszerkesztője azért is tiltja meg "szakító levelében" a regény vidéki tudósítójának, hogy további jegyzeteket írjon, mert úgy véli: mindaz, amiről ír, merő kitaláció, valójában nem létezik. Ez a valóságalatti történelem két szállal kötődik a hivatalos történetírás által is számontartott tényekhez: az egyik a regény szereplőinek sorsát végső fokon meghatározó betegség, a tüdővész (és annak leküzdése), a másik pedig groteszk módon egy náci háborús bűnös (Martin Bormann) vélelmezett felbukkanása ezen az Isten háta mögötti vidéken. A sokrétű cselekmény - a helyszín és a végkifejlet sötét tónusai ellenére - az írónak azt a reményt adó meggyőződését hordozza, hogy a valóságot és a róla hűséggel tudósító írásbeliséget nem lehet elnémítani.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Anne férjhez megy
Anne és Gilbert romantikus avonlea-i esküvőjük után Glen St. Mary közelében telepednek le, hogy megkezdjék közös életüket. Ebben a bájos tengerparti városkában praktizál dr. David Blythe, akitől Gi...
Online ár:
2 967 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján