A csíkos pizsamás fiú - DVD
Összefoglaló
A II. világháború idején járunk. A nyolc éves Bruno (Asa Butterfield) egy náci tiszt védelem alatt álló fia, kinek élete jelentősen megváltozik, mikor apját és vele együtt családját is egy előléptetésnek hála áthelyezik kényelmes berlini otthonukból egy elszigetelt területre, ahol az amúgy is magányos fiúcska senkivel se tud játszani. Az unalom és a kíváncsiság elegye arra sarkallja Brunót, hogy anyja határozott intelmeit semmibe véve megnézze közelebbről is azt a "farmot", amelyet tisztán látni a házukból. Ott megismerkedik Shmuellel, a korabeli fiúval, aki fura mód a drótkerítés másik oldalán lakik. Az állandóan csíkos pizsamát viselő Shmuellel való találkozások során Bruno megszabadul addigi ártatlanságától, és lassan, de biztosan a körülötte zajló felnőtt világ tudatára ébred. A két gyermek között barátság szövődik, amely természetéből fakadóan pusztító következményeket von maga után.
John Boyne, ír származású író regénye igazi diadalutat jár be: eddig 64 kiadásban jelent meg, 2006-ban pedig elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat. A regényből a Harry Potter-filmek producere, David Heymann készített filmet, melyet Magyarországon forgattak.
Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott - F/8086/J
Részletek
- Gyártási év: 2008
- Megjelenés éve: 2015
- Hossz: 90 perc
- Típus: DVD
- Lemezek száma: 1
- Eredeti név: The Boy in the Striped Pajamas
- Rendezte: Mark Herman
- Szereplők: Farmiga Vera, David Thewlis, Friend Rupert, Asa Butterfield, Richard Johnson
- Előadók: Farmiga Vera, Friend Rupert, Thewlis David
- Hangsávok: magyar - Dolby Digital 5.1, angol - Dolby Digital 5.1, lengyel - Dolby Digital 5.1, orosz - Dolby Digital 5.1
- Feliratok: magyar, angol, lengyel, orosz
- Képformátum: 16:9 - 1.85:1
Ez is elérhető kínálatunkban:
Két nap az élet - DVD - Jean-Paul Belmondo sorozat 9.
Merle a dunkerque-i csata végakkordjait örökítette meg egzisztencialista színezetű regényében, s Verneuil nem változtatott a történeten. Négy, csapatától elszakadt francia katona próbál megmeneküln...
Akciós ár:
1 040 Ft
Online ár: 1 299 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján