Kádár János 2012-ben lett volna száz éves – a Politikatörténeti Intézet 2012 májusában kétnapos tudományos konferenciát rendezett Kádár és a 20, századi magyar történelem címmel ebből az alkalomból. A korszakkal foglalkozó történészek a saját, speciális kutatási területükön belül vizsgálták és mutatták be Kádár János szerepét és politikáját. A tanulmányok két nagy fejezetre oszlanak: az első négy Kádár János és Magyarország történetével foglalkozik, míg a második csoportba olyan szövegek kerültek, amelyek Kádár egy-egy hazai vagy nemzetközi konfliktusban játszott szerepét teszik vizsgálat tárgyává.
A kötet szerzői és szerkesztői tisztában vannak azzal, hogy a Kádár nevével fémjelzett időszak Magyarország 20. századi történelmében rendkívüli fontossággal bír. A korszakot és névadójának politikáját továbbra is kutatni kell, hiszen számos problémát nem, vagy csak hiányosan ismerünk. Őszintén reméljük, hogy e kötet hozzájárul e tudásanyag bővítéséhez.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ez a kötet 19 olyan köztörvényes bűnügyet mutat be, amelyek végső lezárásában a kötél játszotta a főszerepet. Az előzményektől a nyomozáson át a bizonyítási procedúráig 19 olyan gyilkossági esetet ...
Online ár:
4 246 Ft
Eredeti ár: 4 995 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
5 391 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
8 152 Ft
Eredeti ár: 9 590 Ft
Online ár:
3 555 Ft
Eredeti ár: 3 950 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján