A lélek békéje - VÁLOGATÁS CICERO ÉS SENECA ÍRÁSAIBÓL

Összefoglaló

„Részesültem viszont jótéteményedben. Mifélében? Én ugyan mindig hangoztattam azt, amit emlegetsz. Inkább elismertem, hogy leköteleztél, mint hogy egy tájékozatlanabb ember ne tartson elég hálásnak. De miféle jótéteményről van szó? Hogy Brundisiumban nem öltél meg? Engem, akit maga a győztes (aki, mint dicsekedni szoktál vele, pribékjei közül rád ruházta az elsőséget) meg akart kímélni, és visszarendelt Itáliába: te megölhettél volna? Tegyük fel, hogy igen. Mi másból áll a rablók jótéteménye, egybegyűlt atyák, mint hogy elmondhatják: megajándékozták az élettel azt, akit nem fosztottak meg tőle…”
Cicero

„Kérded, mi az, amit különösképpen el kellene kerülnöd. A tömeg. Még nem bízhatod magad rá veszélytelenül. Én legalábbis beismerem esendőségemet: sohasem azzal a jellemmel térek haza, amellyel otthonról elindultam. Valami felkavarodik abban, amit már rendbe szedtem, valami visszalopakodik abból, amitől elfutottam. Úgy vagyunk mi is, ha lelkünk hosszadalmas bajából felépül, mint a betegek, akiket annyira megviselt a hosszas gyengélkedés, hogy sehova sem lehet őket ártalom nélkül kivinni. A nagy tömegben forgolódni káros – tudtunkon kívül egytől egyik mindenki kedvet csinál valamilyen vétekhez, megbélyegez vele vagy ránk akasztja…”
Seneca