"Szvoren Edina új novelláskötetét nemcsak a forma, a tökéletes, zsigerekre ható mondatok miatt érdemes elolvasni. Az a pszichológiai érzék és kíméletlenség, az a mindent átható tekintet, amely Szvoren Edinát jellemzi, egyszerre hatol be az ember és az emberi kapcsolatok legmélyére, és egyszerre képes bármit érzékeltetni a maga banalitásában is."
Kiss Tibor Noé
Az évtized legfontosabb magyar szépirodalmi megjelenéseit vesszük sorra a héten. Ötvenes listánkat közel harminc felkért szakértő, kiadóvezető, szerkesztő, kritikus, egyetemi tanár és újságíró segítségével állítottuk össze. A folyamat úgy zajlott, hogy egyre rövidebb listákra kellett szavazniuk a voksolóknak, majd végül a szerkesztőség úgy döntött, hogy egy szerző egy könyvvel kerülhet fel a listára (ez persze azt is jelenti, hogy voltak szerzők, akik többel is szerepelhettek volna). Az évtized magyar listáján, ugyanúgy, ahogy a gyerek- és világirodalmi listán is, elkerültük a sorrendezést (az eladási listán sorrend is volt), helyette a következő napokban bemutatott 50 könyvet ünnepeljük. El kell mondjuk, hogy most is sok fontos lemaradó van, de erről mi csak részben tehetünk, hiszen mi is szavaztunk. Az első, a második, a harmadik és a negyedik után itt a befejező ötödik rész.
Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zug...
Online ár:
3 655 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
Online ár:
1 275 Ft
Eredeti ár: 1 499 Ft
Akciós ár:
2 030 Ft
Korábbi ár: 2 030 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Akciós ár:
1 794 Ft
Online ár: 2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján