Márai mestere volt a rövid lélegzetű, filozofikus hangvételű, tömör
írásoknak. Három önálló kötetben találjuk meg őket, közülük
a legismertebb a Füves könyv. Ma divatosan nevezhetnénk
ezeket az írásokat gyógyító gondolatoknak. Márai tudta, hogy
taoista bölcsességekre, buddhista mesékre, néhány perces elvont
gondolkodásra olyan szükség van, mint a falat kenyérre. Tudta azt is,
hogy az író hivatása a gondolat megteremtése – azok helyett, akik nem
tudják megformálni, ő a szavak szobrásza.
A négy évszak a Füves könyv előzménye és kiegészítője. Mindkét
kötet tökéletes stílusművészettel, erkölcsi igényességgel, rezignált
bölcsességgel megírt „prózai epigrammák” gyűjteménye az élet
apró és sorsdöntő jelenségeiről, de az először 1938-ban megjelent
A négy évszak még erősebben lírai fogantatású, mint a Füves könyv
vagy sorban a harmadik Ég és Föld. A négy évszak a Helikon Kiadó
gondozásában egy új sorozat részeként jelenik meg, melyben Márai
életbölcsességeit olvashatjuk. A sorozat köteteit Kő Boldizsár csodálatos
illusztrációi díszítik.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zug...
Online ár:
3 655 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
Online ár:
1 275 Ft
Eredeti ár: 1 499 Ft
Akciós ár:
2 030 Ft
Korábbi ár: 2 030 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Akciós ár:
1 794 Ft
Online ár: 2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján