"1956 nyarán szinte minden intézményben kiosztották a munkatársakról készült káderjelentéseket. Apám és anyám néhány papírlap helyett egy-egy vaskos dossziét kapott, amit első felindulásukban a kályhába akartak dobni. Tizenhat évesen még nem az eszem, csak jó ösztönöm sugallta a kérést, hogy elégetés helyett adják inkább nekem a két paksamétát. Ez után bő tíz év telt el, mire végigböngésztem, mit, miért és hogyan nyomoztak a szüleim után. Regény született a történetből, s 1985-ben megkaptam érte a Szépirodalmi Könyvkiadó nívódíját. Nem sok hiányzott, hogy film készüljön belőle, de mire fél év munkával elkészültem a forgatókönyvvel, a televízió új döntnökei már sokallták az ötvenes évek ennyire ironikus, sőt szarkasztikus ábrázolását. Addigra azonban (a hétköznapi élet parancsára) én már a történet folytatását írtam, tudniillik Magyar Ede időközben beköltözött abba a bérházba, ahol a szüleimmel éltem - ez pedig kihagyhatatlan esély egy író számára. Éltem is vele - de amikorra a regény elkészült, a könyvpiacot ellepték az 1989 előtti évek tiltott (könyv)gyümölcsei és a kétes értékű bulvárszenzációk... Azóta megint eltelt több mint harminc év... Hajdani iróniámat, szarkazmusomat az élet azóta többször, s ami rosszabb, sokszorosan túllicitálta."
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján