Most kiadott kilencedünk teljes egészében Teréz anya szavain alapszik. Az életéről és életszentségéről való megemlékezéshez elengedhetetlen, hogy üzenetét és példamutatását imádságos lélekkel a szívünkbe fogadjuk. Teréz anya egyszerű, mégis mély tanítása segít minket növekedni a szeretetben, és még inkább szomjúhozni Jézust. Megtanít arra is, hogy hozzá hasonlóan tudjuk szeretni és szolgálni: „Mindent Jézusért, Márián keresztül” cselekedve, a „kis dolgokat is nagy szeretettel”.
Teréz anya szavainak és tetteinek gazdag öröksége nemcsak lelkesít minket, hanem vigaszt is nyújt mindannyiunknak folytonos törődése és kitartó közbenjárása által. Éppen ebben rejlik a szentek közösségének csodálatos szépsége: miközben megerősítést remélve Teréz anya példás életére tekintünk, ezzel egy időben a közbenjárásából fakadó áldást nyerünk szükségeinkre és szándékainkra.
Bárcsak mindannyiunk számára irányt mutatna Teréz anya életszentsége, amelynek gyümölcseként vágyakozás ébredne bennünk a szentség és a minden testvérünkben – különösen a leginkább szükséget szenvedőkben – jelen lévő Jézus örömteli szolgálata iránt.
"Ez a könyv tele van történelemmel, bölcsességgel, józan ésszel és humorral. Bárcsak én laktam volna Charlie-val szemben! És bárcsak megérném a 109 évet!" - Tom Hanks Charlie White nem hétközn...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
10 192 Ft
Eredeti ár: 11 990 Ft
Akciós ár:
1 520 Ft
Online ár: 3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján