Spirituális utazásra hív ez a könyv, amely első megjelenésekor 165 héten át szerepelt a The New York Times sikerlistáján.
A regény főszereplője és elbeszélője egy fiatal amerikai férfi, aki nemcsak Peru vadregényes és magával ragadó tájait, hanem saját belső világát is bebarangolja. Amikor útnak indul, nem is sejti, hogy ezúttal egész életét megváltoztató kalandokban lesz része. A perui őserdő mélyén, az ősi romok alól több ezer éves kézirat kerül elő: a különös próféciák az egész emberiség történetére kihatnak. A Kézirat azonnal felkelti a tudományos világ és a kalandorok érdeklődését. A hivatalos körök - köztük a katolikus egyház vezetői - mindent elkövetnek, hogy a Kézirat ne kerüljön nyilvánosságra. A férfi teljesen gyanútlanul kerül az események középpontjába, de rövid időn belül kulcsszerepet kap a hiányzó, Kilencedik Felismerés felkutatásában. Utazása közben az Andok csúcsain rejtőző templomromoktól eljut egészen a szegény kisvárásokig, és csodálatos módon mindig megtalálja azt, aki hajlandó segíteni rajta akkor is, amikor fegyveres üldözői elől menekül.
James Redfield regénye megjelenése óta sokak életét megváltoztatta, és a mai napig beszélgetések és viták tárgyát képezik a benne olvasottak.
Greta a barátnőjével, Sabine-nal él egy régi, düledező, huzatos házban a New York állambeli Hudsonban, a kisváros peremén. Greta átíró: egy terapeuta ülésein készült hangfelvételeket jegyzi le. Az ...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján