A hosszan elhúzódó felfedezések kora volt a legnagyobb szabású világméretű átalakulás kezdete az emberi világban. A globalizálódás ekkor kezdődött, és ettől kezdve szüntelen tart mind a mai napig. Az élet számos szépsége ekkoriban kezdett kibomlani, hála a különböző kultúrák megismerésének, és minden konfliktus, amely a mát gyötri, ebben a korban, és annak elsősorban hódító jellegében gyökerezett. A felfedezések nélkül nincs gyarmati világ, a gyarmatok nélkül nincs dekolonizálás, és az utóbbi szerencsétlen, olykor elborzasztó végrehajtása nélkül nem alakul ki a mai világméretű káosz. Egyszóval, ha valaki bírálja a globális világ sötét oldalait, úgy szórja átkát a felfedezőkre, mert nélkülük nem indulhatott volna útjára az a folyamat, amely sajnálatos módon elvezetett a nagyhatalmi vetélkedéshez, majd a világháborúkhoz is. Mivel a hatalmi (nemritkán csak vélt) érdekek továbbra sem hunytak el, a hatalmak bármely diktátort vagy szervezetet készek voltak támogatni, aki vagy amely momentán szolgálni látszott érdekeiket, ám a lehető leggyorsabban elejtették, ha egy másik erő tűnt fel, és sokszor csak utólag értették meg, hogy nagyon rossz vásárt csináltak.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Minden, amit tudni szeretnél az ókori görögökről és rómaiakról, de sohasem tanították az iskolában Miért nem hordtak a görögök és rómaiak nadrágot? Hogyan borotválkoztak? Hozzájuthattak-e jó min...
Bevezető ár:
4 640 Ft
Eredeti ár: 5 800 Ft
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
4 420 Ft
Eredeti ár: 5 199 Ft
Online ár:
6 630 Ft
Eredeti ár: 7 800 Ft
Online ár:
4 208 Ft
Eredeti ár: 4 950 Ft
Online ár:
3 613 Ft
Eredeti ár: 4 250 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján