A Föld hátán nem egyszerűen és szürkén ismertet, hanem valóban a legfontosabb kérdéseket ragadja meg. Így érvényes összképet tud adni arról, ami a Föld hátán: esély vagy veszély. És természetesen úgy adja elő, hogy a szaktudományokban járatlan olvasó is megértse, élvezze. Sándor György tudja és vállalja, hogy ő maga laikus azokban a kérdésekben, amelyekről ír - amelyek azonban így együttesen adják korunk, a század- vagy ezredforduló problematikáját. Azt a szerepet vállalja, hogy ő "korunk embere" (nem valamely szakkérdés specialistája). Mint ilyen, tudni akarja, hogy milyen korban él, és e célból sorra veszi a legjobb szakemberek, a leghíresebb tudósok elemzéseit. Egymás mellé (vagyis egymás után) rakja őket, ahogy ez a szaktudományban soha nem történhetne meg. Fontos azonban, hogy megvan a műveltsége és áttekintő-képessége ahhoz, hogy valóban a legfontosabbat válassza ki. Mert mindig az egyetemesből indul. Műve így az ismeretterjesztés legjobb hagyományait folytatja. Vagy még pontosabban: az ismeretszerzés folyamatát mintegy drámai formában mutatja be. Közvetíti a kor nagy problémáit a mindennapi gondolkodás és a mindennapi ember számára. (Vitányi Iván)
Mi tesz minket emberré? Csányi Vilmos az elmúlt évtizedekben itthon és világszerte nem csupán azt változtatta meg alapjaiban, ahogyan a kutyákról gondolkodunk, hanem társadalmi kérdésekben is bölcs...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
4 658 Ft
Eredeti ár: 5 480 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
1 190 Ft
Eredeti ár: 1 399 Ft
Online ár:
5 007 Ft
Eredeti ár: 5 890 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft