A három évvel ezelőtt elindított forrásközlő sorozat e darabjával jelentős mérföldkőhöz érkezett. Míg az első két kötet célja a hazánk borvidékeiről származó összes, 1997 előtt napvilágot látott hegytörvényeknek egy közös adatbázisba integrálása volt, e kötettel megkezdődött azoknak az eddig teljesen ismeretlen dokumentumoknak a közreadása, melyet az Égető Melinda vezetésével 1997 óta működő munkacsoport tárt fel. Jelen kötet a 16-19. századi Győr és Sopron vármegyék területén keletkezett hegytörvényeket és szőlőtelepítő leveleket tartalmazza. Jelentőségüket rövid, tömör értékelő tanulmány mutatja be. A közölt 38 szöveg közül 26 magyar, 2 latin, 9 német, 1 pedig horvát nyelvű, melyeket bőséges jegyzetanyaggal, pontos hivatkozásokkal láttak el a közreadók. A szövegek értelmezését a latin szavakat és kifejezéseket tartalmazó szójegyzék segíti. A könyvet a benne előforduló valamennyi szőlőhegy, város, falu, puszta és vármegye nevét tartalmazó helynévmutató jól hasznosíthatóvá teszi mind a helytörténeti kutatás, mind az érintett borvidék története iránt érdeklődő jelenkori hegyközségek tagjai számára.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Nagykanizsa városának hadtörténeti eseményei a kelta időktől egészen a török háborúk végéig.
Online ár:
6 175 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
6 175 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Online ár:
6 555 Ft
Eredeti ár: 6 900 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
2 841 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján