Amikor a neves történész, Pesty Frigyes közreadta a bajvívás szokásának történetéről szóló összefoglaló munkáját, idehaza már a hírlapok is foglalkoztak ez elavult intézmény polgári jogi dilemmáival. Jelesül, hogy az emberölés vagy súlyos testi sértés e formája, jóllehet előre megszervezett és jegyzőkönyvileg rögzített döntéssorozatról volt szó, enyhébb megítélés alá esett még a 19. század végén is, mint egy hirtelen fölindulásból elkövetett gyilkosság. Pesty Frigyes akadémiai értekezése, mely most reprint formában kerül az olvasók elé, az istenítélet egyik fajtájaként alkalmazott középkori bíráskodási mód eredetét és elterjedését, szabályait, körülményeit, a vele kapcsolatos bíráskodást, a felmentést és az ítéletet, valamint egyházi megítélését követi nyomon középkori okiratok tükrében. Egy külön fejezet szól a nevezetesebb - törvényszéki erejű - bajvívásokról. A szerző az utolsó fejezetben a bajvívást művelődéstörténeti szempontból, mint a magyar nemzeti kultúra nevezetes részét méltányolja. Az 1867-ben megjelent munka a téma máig hivatkozott alapvető feldolgozása.
A sorozat Rimaszombat városának történetét szeretné megmutatni elsősorban eredeti, ritkaság számba menő forrásmunkákon, kevéssé ismert tanulmányokon keresztül. De a történelmen túl bemutatja az itt...
Online ár:
6 641 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
6 175 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Online ár:
4 560 Ft
Eredeti ár: 4 800 Ft
Online ár:
4 619 Ft
Eredeti ár: 5 434 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján