"„Már a régi görögök is..."Vannak, akiknek a filozófia valami megfoghatatlan, távoli, elérhetetlen magasságokban rejtőzködő csoda. Akadnak, akik a lét nagy kérdéseihez keresnek benne útmutatót, vezetőt, tanácsadót. Megint mások a mindennapi élet összefüggéseit látják általa feltárni.Pedig ha rávetjük magunkat Platón műveinek olvasására, semmi rendkívüli, magasztos bölcselkedést nem találunk, csupán néhány józan gondolkodású ember egyszerű társalgását, vitáját egy-egy tárgy körül - igaz, az egyik közülük rendszerint Szókratész! A párbeszédeket érdemes feltétlenül egészében olvasnunk, egy kiragadott idézettel nem sokat tudnánk kezdeni; szellemes csattanókkal, mutatós poénokkal nem kápráztathatjuk el társaságbeli barátnőnket-barátunkat.Sőt, ha jobban megfigyeljük, nem is valódi dialógusok ezek. Hiszen a bölcs által kifejtett érvekre tanítványai mást se felelnek, mint: Igaz! Úgy van! Valóban! Jól mondod! Ez persze nem csökkenti az aktivitásukat, és néha ellenvélemény is felüti a fejét, amit vitapartnerük imponáló fölénnyel azonnal a szőnyeg alá söpör."
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. ...
Online ár:
690 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján