FÜLSZÖVEG
„Nem árt, ha a forradalom kitörése előtt néhány nappal kórházba vonul az ember, a forradalom leveréséig ott is marad, a megtorlás alatt pedig békésen lábadozik otthon. A sors így megóvja attól, hogy a kritikus napokban rosszul döntsön, sőt döntsön egyáltalán, és róla sem dönthetnek rosszul sem a forradalom idején, sem a leverése után azok, akik mások életéről döntenek"
Tizenegy éves koromban, 57 tavaszán olvastam egy különös újságcikket. Negyvenkét évvel később, váratlanul bukkant fel az emlékezetemben, és pillanatok alatt egy regény eleje és vége rémlett fel bennem, hogy már csak a két végpont közötti szöveget kelljen megírnom. Nyomozni kezdtem az újságcikk után. Két hónapi kutatás után már-már lemondtam a regénytervről - epikai hitel nélkül nem érdemes prózát írni -, amikor rábukkantam. Egyszerre ott feküdt előttem a cikk, nem álmodtam, nem képzelődtem: létezik, és ami engem érdekelt, ott volt olvasható a második hasáb közepén. A mindennapi életről nem sok írott forrás maradt fenn. Hálás vagyok mindazoknak az ismerősöknek és ismeretleneknek, akik személyes találkozókon, telefonon vagy e-mailben az apró részleteket firtató kérdéseimre készségesen, lelkesen válaszoltak, és megosztották velem saját és családi emlékeiket.
Spiró György
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Bevezető ár:
5 200 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft