Szivárvány könyvek (5 db): Budavár visszavétele + Aranyláz Alaszkában + Út Oradourba + A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig + A viking kaland

Összefoglaló

BARTA: BUDAVÁR VISSZAVÉTELE
Budavár ​viadalának véres körképe tárul elénk: omladékok, árkok, gomolygó füstoszlopok között harcolnak ostromlók és ostromlottak, s a szemtanúk ilyen sorokat vetnek papírra szinte minden este: „mi oroszlánokként rohantunk rájuk, de ők tigris módjára viaskodtak”.
A körkép azonban többet is mutat. Távol, északkeleten „egy Munkács várában szorult az szabadság” – Zrínyi Ilona védelmezi a kurucok utolsó sasfészkét. S újra felvetődik a sokat szenvedett ország dilemmája: „két pogány közt” hol a helye a magyarnak? Most, hogy a félhold fénye halványodik, most, hogy immár három éve annak, amikor Kara Musztafa véres fővel tántorgott vissza Bécs falai alól, a hajdúk és a huszárok, a múlt és a jövendő kuruc harcosai a császári táborban vernek sátrat. És mit ígér a jövő, ha lehullik a török rablánc? A császár siserahada fog fölélni mindent, ami megmaradt még a letarolt, kifosztott Magyarországon? A török adót német porció követi? A budavári ostrom krónikája mögött sorra kirajzolódnak a magyarság akkori sorskérdései.

BERTON: ARANYLÁZ ALASZKÁBAN
1896-ban ​a Klondike-folyó környékén, Kanada és Alaszka határán gazdag aranylelőhelyet találtak, s ennek hírére a következő évben valóságos népvándorlás indult meg erre a tájra. A kincskeresők közül nem egy elpusztult a rendkívül nehezen megközelíthető, szubarktikus vidék úttalan hegyeiben, meredek hágóin és vad folyóin, sokan visszafordultak a nehézségek láttán, de még így is nagy tömegek vergődtek el az „ígéret földjére”, ahol sátortáborok és városok nőttek ki gomba módjára a földből. Bár az aranyásók nagy többségének reményei nem váltak valóra, akadtak szép számmal olyanok is, akik máról holnapra vagyonhoz jutottak. Egy-egy parcella néha napok alatt gazdaggá tette tulajdonosát, ám a vagyon többnyire ugyanilyen gyorsan úszott el az új települések kártyabarlangjaiban, mulatóhelyein. Gátlástalan szerencselovagok, spekulánsok, vállalkozók, könnyűvérű nők hada lepte el az új Eldorádót, de a konjunktúra csak rövid ideig tartott. Dawson, az aranyásók központja, hihetetlen gyorsan fejlődött lázasan lüktető várossá a semmiből, alig egy esztendő múlva azonban álmos kis fészekké zsugorodott össze. Az aranyláz lecsillapodott, a feltárt lelőhelyeket zömmel nagy társaságok vették kezelésbe, a pionír időszak elmúltával a gyors egyéni vagyonszerzés illúziói szertefoszlottak.
A szerző avatott tollal nyúl a tárgyhoz, író és téma szerencsés találkozása azonban nem egészen véletlen. A kanadai szerző Dawson Cityben, az „aranyvárosban” töltötte gyermekkorát, és később is rövidebb-hosszabb időre vissza-visszatért szülőföldjére. Apja a harmincezer aranyásó között volt, akik 1898-ban átkeltek a hírhedt Chilkoot-hágón, hogy aranyat keressenek.
Pierre Berton arra törekedett, hogy a klondike-i aranyláz minél teljesebb krónikáját állítsa össze. Felhasznált minden kiadott és kiadatlan forrásmunkát. Feljegyezte a vidék szájhagyományát, megszólaltatta az „aranyroham” még életben talált veteránjait. Könyve az utolsó nagy aranyláz történetének legátfogóbb, teljes hűségre törekvő és mindvégig drámai feszültségű összefoglalása.

HASTINGS: ÚT ORADOURBA
1944. ​június 8.: az angolszászok normandiai hídfőjétől 720 kilométerre délre, Montauban városában életre kel Das Reich SS-páncélhadosztály. Rosszul felfegyverzett, a harcban gyakorlatlan fiatal férfiak és fekete kötényes parasztemberek veszik fel a harcot a mindent eltipró SS-ezredekkel. És bár sorra eltiporják őket is, a francia hősök valószínűleg mégis nagy szerepet játszottak a szövetségesek győzelmében: a Das Reich késve ért a hídfőhöz, ahol aztán bombazápor és pergőtűz pusztította el.
A fiatal angol szerző beszélt az egykori ellenállókkal, a londoni SOE szabotőrszervezet túlélőivel, sőt az életben maradt SS-tisztekkel is. Harmincöt évvel a háború után őszülő német férfiak fejtették ki, milyennek látják ma a Waffen SS „morálját” és „etikáját”, amelyre most is büszkék. Igaz, amikor Tulle és Oradour kerül szóba, egyszeriben zárkózottak lesznek. A francia Ellenállás körképének ismertetésével párhuzamosan arról is olvashatunk, hogy Tulle és Oradour-sur-Glane mártírjai, és még nagyon sokan, ártatlanul pusztultak el. A mészárlásokért pedig nem bűnhődött meg senki.

KARSAI: A BERCHTESGADENI SASFÉSZEKTŐL...
A nagy sikerű munka eredetileg a szerzőnek a rádióban elhangzott előadássorozatára épült föl. Előljáróban ismerteti Hitler és a nácizmus 1933-as németországi uralomra jutásának körülményeit, s azt a történelmi szituációt, amelynek során a mindenen átgázoló fasiszta militarizmus a csatlós államok, de nem utolsósorban a nyugati államok megalkuvó, sőt nem ritkán áruló szövetségeseit cserbenhagyó politikája jóvoltából kirobbantja a világháborút. A további fejezetek bemutatják a Lengpelország elleni 1939. szeptember elsejei támadástól egészen az 1945. augusztus 14-i, a Japán megadásáig terjedő gigászi küzdelmet. Az eseménytörténet elsősorban az európai hadszíntérre koncentrál, a többi földrészen folyó hadműveletekről csak akkor és annyiban esik szó (pl. Rommel és Montgomery afrikai csatája, a Japánra ledobott atombomba), ha azok alapvetően befolyásolták az Európában folyó harcot, vagy a háború befejezésére voltak döntő hatással.

PÖRTNER: A VIKING KALAND
Amikor ​Gobineau gróf, egy múlt századi francia diplomata kiadta később igen veszedelmesnek bizonyult művét „az emberi fajok egyenlőtlenségéről”, a szőke skandinávokban vélte fölfedezni a „felsőbbrendű embert”. (A németeket egyébként „kelta-szláv fattyúnépnek ” nevezte, amiről a náci ideológia érthetően megfeledkezett.) De nem csupán ezért érdekelnek bennünket a vikingek, hanem többek között azért is, mert az első ezredfordulón majdnem sikerült elpusztítaniuk az európai feudalizmust. Milyenek voltak a valóságban? Kétségkívül vad harcosok és kalózok, irgalmat nem ismerő, őrjöngő hódítók, sőt még hitviláguk is az istenek harcáról és a tüzes világvégéről szőtt mesék füzére. Ez a kép azonban egyoldalú. Skandinávia és Izland paraszti közösségei bölcsek és békések voltak, Észak kovácsai és fafaragói (hát még a hajóácsai!) eredeti és könnyed művészek.
Rudolf Pörtner izgalmas művéből megismerjük a germánok hétköznapjainak minden mozzanatát, a harci erényeiken kívül könnyed szójátékaikat és komor krónikáikat. Így azután a maguk testi valóságában állnak előttünk azok a férfiak és nők, akiknek ivadékai ezer évvel később megvetéssel utasították el a „felsőbbrendű rassz” hazug elméletét.