A Czóbel Minkáról szóló visszaemlékezésekből, feljegyzésekból ellentétes személyiségvonások rajzolódnak ki. Hol a felvidéki fertálymágnási társaság sokat emlegetett tagját látjuk, hol a magányra ítélt, különc vénkisasszonyt. Hol a bölcseletben jártas, világlátott hölgyet, hol meg a nyírségi homokbuckák közt évtizedeket pergető, mindenkitől elfeledett és elhagyott élő kísértetet, aki még megéri, hogy géppisztolyos szovjet katonák nyitják rá az ajtót. Hol a világtól elfordult, életidegen ábrándozót, hol a népi élet kiváló ismerőjét, aki társadalmi kérdésekről levelez barátaival, s a millenniumi önelégültség közepette a történelmi Magyarország értékeinek átmentésén töpreng. Nem tud áradóan mesélni, mint Jókai; nem tud kevés szóval árnyaltan jellemezni, mint Mikszáth; és nem tud poentírozni, sem fordulatokat előkészíteni, mint a korabeli jobb novellisták. Viszont ma, 2000-ben, a magyar próza többszörös értékátrendeződése után azt is láthatjuk, hogy néhány dolgot nagyon jól tudott, jobban, mint kortársai közül bárki más. Például tudott komponálni és tudott vizionálni, és - legjobb pillanataiban - elbeszélői hatóerőként tudta működtetni a bölcseletet.
Emlékek és álmok elevenednek meg és keverednek össze Krusovszky Dénes verseiben. Hogyan mesélhetjük el az önéletrajzunkat egy olyan korban, amikor a személyes történeteink határai feloldódnak a dig...
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft