"Ha egy férfi egyszer elhagyja az otthont és minden következménnyel útra kel, később soha nem tud teljesen hazatérni."
"Most mindent elmondtam boldogult férjemről. Vagy legalábbis mindent, amit én tudok. Azt hiszem, ilyen volt vagy ilyesféle. De a valóságban nem tudhatom, milyen volt - mert én csak a felesége voltam."
Ulysses a visszaemlékezők által él tovább, hazátlan, minden kötöttségtől mentes életvitele az elbeszélésekből bontakozik ki. A "csak ember" Ulysses a maga megismerhetetlenségében is több az isteneknél, életmódja is értékesebb, mert kaland nélkül értelmetlen a létezés. Azért nem szorong, mert mindig úton van, de ezért nem tud megérkezni sem, mert önmagában és a világban sincs otthon.
Márai Sándort sorsa és a nápolyi kulturális-természeti környezet együttesen motiválta a Béke Ithakában megírására, mely első igazi megszólalása Magyarországról való 1948-as távozása után. Az emigráció az író számára megteremtette és tudatosította az ulysseszi létet, ami fontos váltást jelentett: utazásai során az élményszerzés mellett eddig a legfőbb mozgatórugó a kíváncsiság volt, ezt most felváltotta a hontalanság élménye, ezzel a kóborlást tápláló feszültség lecserélődött az értelmet, kapaszkodókat kereső bolyongásra.
Mészáros Tibor
Titokfejtő sétára, a női szépséget középpontba állító szellemi kalandozásra hívja olvasóját ez a kötet, amely Szabó Magda kiadatlan, valamint kevésbé ismert írásaiból válogat. Az írónő részint nyom...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
842 Ft
Eredeti ár: 990 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
Online ár:
2 040 Ft
Eredeti ár: 2 400 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján