A legmélyebb válságból is van kiút - üzeni a regény főhőse, aki a pandémia alatt járja meg a Camino Ignacianót, vagyis Szent Ignác útját. A még kevesek által ismert spanyolországi zarándokúton egy lelki vezető tárja fel neki és három zarándoktársának az új élet reményét. -Az El Camino - Az út írója húsz évvel a Szent Jakab-út után ismét elindul, hogy megértse az elmúlt két évtized lélektörténéseit és kihívásait. A baszkföldi Loyolából a katalóniai Manresáig vezető hatszáznegyven kilométeres utat választja, amelyen ötszáz évvel ezelőtt Loyolai Szent Ignác, a világ legnagyobb létszámú szerzetesrendjének alapítója megtért. A regénybeli utazás során úgy tűnik, a lelki vezető Szent Ignác időtlen személyiségét ölti magára, így az ő lelki fejlődésének egykori tapasztalatait is megosztja a zarándokokkal.- Az olvasó QR-kódok segítségével tekintheti meg a teremtett és az épített környezet képeit, ami által még inkább a zarándokok útitársa lehet. -- A regény alapján készült forgatókönyvből az író 2020 nyarán Spanyolországban forgatta a Szent Ignác útja című filmjét, a mostani könyv DVD-mellékletét.
DVD-melléklet:
Szent Ignác útja - Camino Ignaciano
magyar dokumentumfilm, 94 perc, 2021. (Rendezte: Tolvaly Ferenc)
12 éven aluliaknak nem ajánlott - NFT/25919/2021
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján