1958 decemberében a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága úgy határozott, a korábbi ígéretekkel szemben mégiscsak végrehajtják a mezőgazdaság teljes körű kollektivizálását. A brutális módszerekkel véghez vitt téeszesítés a magyar társadalmat ért utolsó tömeges állami erőszak volt a 20. században. A magyar falvak megtörése, bár már 1945-ben megkezdődött, a köztudatban kialakult képpel ellentétben nem az 1950-es évek, az úgynevezett Rákosi-korszak hozadéka, hanem a Kádár-rendszer bűne. Jóllehet a propaganda felhőtlen jövőt ígért, a kényszerkollektivizálás nyomán a falvakból háborús exodussal felérő elvándorlás indult meg, s a földjétől, jószágaitól, szerszámaitól és gépeitől, sőt esetenként házától is megfosztott gazdálkodó parasztság néhány év leforgása alatt megszűnt társadalmi nagycsoportként létezni. A hagyományos paraszti társadalom felszámolása város és vidék közös tragédiája, máig kibeszéletlen traumája, aminek a szocialista iparba kényszerített, később ipari munkásként dolgozó tömegek és utódaik emlékezetében éppúgy fontos helyet kell kapnia, mint a falvakban élőkében - hiszen ezeknek az éveknek az eseményei közelmúltunk egy darabját, a családi történetek fontos fejezetét alkotják.
Ez is elérhető kínálatunkban:
E könyvben tárgyalt időszak életem meghatározó korszaka volt, s egy hosszú életet történészként végigdolgozva, különlegesen érdekelten olvastam el Pelle János könyvét, melyet nem tudtam letenni. Am...
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
6 715 Ft
Eredeti ár: 7 900 Ft
Online ár:
8 415 Ft
Eredeti ár: 9 900 Ft
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 2 000 Ft
Online ár:
3 330 Ft
Eredeti ár: 3 700 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján