A peremműfajok (sci-fi, cyberpunk, steampunk stb.) kategóriájába tartozó szövegek értelmezése nem kis feladat. Egyfelől olyan produkciók vizsgálatát igényli, melyek esztétikai, nyelvi, megformáltságbeli stb. horizontjai csak nagyon távolról hozhatók közös nevezőre. Másfelől az elméleti szövegek bevonása a vizsgálatba fokozottan szembesít azzal a kérdéssel, hogy a tudomány milyen mértékben tekinthető bizonyos populáris jelenségek referenciájának. Emellett dilemmaként merül fel, hogy a fent említett „műfajokba” tartozó alkotások kimerülnek-e az egyszeri olvasás során, hiszen általános vélemény szerint ezek éppen az olvasásélmény reprodukciójára épülnek. Valószínűleg ez az állítás korrekcióra szorul: a kötet éppen ezért nem csak eme „műfajok” történeti kérdéseivel, hanem elsősorban esztétikai problémáival foglalkozna. Célja annak bemutatása, hogy a populáris irodalom termékei olykor felveszik a versenyt a kanonikus értékekkel. Ennek bizonyítása részletes interpretációk mentén valósulhat meg, melyekre példa a kötet 13 tanulmánya (szerzői egytől egyik a szakma elismert képviselőinek számítanak).
TARTALOM Az öröm vonzásában Előszó 9 Az első évek 11 Koncentrációs tábor 26 Mountbracken és Campbell 42 Tágul az értelmem 52 Reneszánsz 63 Ficsúrok 72 Fény és árnyék 86 Szabadulás 99 A ...
Online ár:
1 590 Ft