A sajto.com sorozatunk első kötete, A magyar sajtó története I. a hazai nyomtatott, illetve elektronikus médiumok históriáját tekinti át a kezdetektől azaz a ma ismert első magyarországi nyomtatott újságok megjelenésétől a fordulat évéig, tehát nagyjából a 20. század közepéig. Mindezt úgy, hogy a terjedelem szabta korlátok mellett kitekint az egyes korszakok nemzetközi sajtóviszonyaira, illetve a honi sajtó történetét a magyar irodalom és politika történetbe ágyazza. Hasonló terjedelemben, ehhez fogható alapossággal a magyar újságírás múltjával sehol máshol nem találkozhat az olvasó, így állíthatjuk: Buzinkay Géza és Kókay György korábbi munkájának javított, új kiadása hiánypótló vállalkozásnak számít. Könyvünk szerzői Dr. Buzinkay Géza, az Eszterházy Károly Főiskola tanára, illetve Dr. Kókay György irodalomtörténész a téma legalaposabb és legfelkészültebb ismerői, akik korábban is számtalan könyvben, folyóiratban publikálták a hazai sajtó történetével kapcsolatos kutatásaikat. Kötetünk alapjául szolgáló kéziratuk korábban már többször látott napvilágot. A magyar sajtó története I. kötetét nemcsak az újságíró-iskolák hallgatóinak, hanem a nyilvánosság története iránt érdeklődőknek is ajánljuk. Bízunk benne, hogy hamarosan elkészül a folytatás is, azaz az elmúlt bő fél évszázad sajtóviszonyainak a feldolgozása.
ELŐSZÓ Jó lélekkel ajánlom ezt a könyvecskét minden leendő forgatójának, használójának. Nem "az Olvasónak", minthogy nem olvasmánynak készült. Szerzője arra kapott megbízást a Bálint György Újságí...
Online ár:
990 Ft
Online ár:
1 299 Ft
Online ár:
1 800 Ft
Online ár:
1 800 Ft