Mi játszódik le azokban az emberekben, akik élvezettel, válogatás nélkül ölnek férfit, nőt vagy akár gyereket? Mit élt át a tizenegy éves Szita Bence élete utolsó óráiban? Mit mondanak a gyilkosok, az őket felnevelő anyák, a velük együtt élő feleségek, szerelmek? Az Ördögök ügyvédei sorozat új kötete, a HALÁLOSZTÓK tíz fejezetben az utóbbi évek olyan emberölési eseteit dolgozza fel, amelyeknek egyetlen közös nevezőjük van: az ész nélküli brutalitás. A gyilkosságokig vezető életutak azonban merőben eltérőek. A riportkönyv immár nyolckötetes szerzője, hét interjút készített az ország legszigorúbban őrzött fegyházaiban a bestiális gyilkosságok elkövetőivel. Többek mellett Gere Ákos, a pécsi egyetemi ámokfutó, aki Eszenyi Enikővel még egy háttérbeszélgetést sem vállalt, Jozef Rohác, akit Fenyő János és még öt ember megölésével gyanúsítanak vagy a soproni lőtéri gyilkosság miatt elítélt húszéves Végerbauer Roland is interjút adott P. Gál Juditnak. Megszólalnak azok a szakemberek – ügyvédek, rendőrök – is, akik igazán ismerik a legaljasabb emberi gaztett elkövetőit, Bárándy György mellett Bándy Kata gyilkosának, vagy a romagyilkosságok fővádlottjának védői is. A HALÁLOSZTÓK című könyvből nemcsak krimiszerűen izgalmas eseteket ismerhet meg az olvasó, hanem a gyilkosságokig vezető emberi sorsokat, és a bűn természetrajzát is.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Ez a könyv tele van történelemmel, bölcsességgel, józan ésszel és humorral. Bárcsak én laktam volna Charlie-val szemben! És bárcsak megérném a 109 évet!" - Tom Hanks Charlie White nem hétközn...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
10 192 Ft
Eredeti ár: 11 990 Ft
Akciós ár:
1 520 Ft
Online ár: 3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Érdekes, 'nembírodletenni' könyv.. Aki szereti a krimiket annak kötelezőérvényű elolvasni.