A kötet, - hat legújabbkori történetkutatónk közös munkája - jelentős részlet kutatások eredményeivel gazdagítja a Magyar Tanácsköztársaság sokáig agyonhallgatott történetének szakirodalmát. Tanulmányai arra világítanak rá, hogy a gyakran egyértelműen klerikálisnak vélt Esztergomnak 1919-ben is volt egy másik, igen jól körvonalazott, progresszív arculata. Ugyanakkor, amikor Csernoch érsek irányításával, a Tanácsköztársaság idején, a városban ellenforradalmi ideológia lombosodik ki, Esztergom, Dorog munkásai és diákjai véresen verik vissza az intervenció Párkánynál Esztergom felé induló hadseregét. A kötet tanulmányai közül kiemelkedik Dezsényi Miklós hadtörténetíró tanulmánya az 1919. évi felsődunai hadjáratról, amely - közvetve - az intervenciósok Salgótarján elleni támadását gyengítette. Orbán Sándor az esztergomi klérus 19-es ellenforradalmi aknamunkáját foglalja össze. Dévényi Iván tanulmánya Kernstok Károly festőművész szerepét tisztázza a Tanácsköztársaság idején. A kötetet egykorúsajtó- és fényképdokumentáció zárja le.
A kötetet - az 1919-es Esztergomi Emlékbizottság elnökének, Mártsa Alajos városi könyvtárosnak segítségével - szerkesztette Dr Zolnay László, tud. kutató. (Művészettörténeti Dokumentációs Központ, Budapest.) A tanulmányok írói: Lázár András, Esztergom Város Tanácsa Végrehajtóbizottságá-nak elnöke; Tóth István esztergomi állami allevéltáros ; Szabó László középiskolai tanár Dorog); Dezsényi Miklós szkv. honvéd ezredes, a Hadtörténelmi Levéltár tud. munkatársa; Orbán Sándor, a Történettudományi Intézet tud. munkatársa (Budapest); Dévényi Iván középiskolai tanár, művészettörténeti író (Esztergom).
A Pesti Srácok oknyomozó újságírójának, a Pesti TV műsorvezetőjének leleplező könyve! Havas Henrik perelte a szerzőt, de elbukott. Más nem is próbálkozott. Felesleges, a tényekkel, a cikkekkel, a t...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 841 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
3 325 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft