A IV. Béla és idősebb fia, István közötti, hol politikai, hol katonai eszközökkel vívott összecsapás az utolsó az Árpádok belviszályainak sorában, ugyanakkor a legtöbb ismeret erről a konfliktusról áll a rendelkezésre. A viszály 1260-ban kezdődött, s bár formálisan 1267-ben véget ért, következményei még 1270-ben, V. István trónra lépésekor is éreztették hatásukat. A kötet ennek megfelelően az 1260-as évek magyar belpolitikájának -és az attól, természetesen, elválaszthatatlan külpolitikának- részletekbe menő rekonstrukcióját adja, mely a jelenleg elérhető teljes forrásanyag feldolgozásán alapul, s így minden korábbi kísérletnél megalapozottabb eredményekre vezet. A kötetben a korszak eseménytörténetének összefüggései új megvilágításba kerülnek. A munka beilleszti a vizsgált korszak politikai eseményeinek rendjébe IV. Béla és fiai 1267. évi törvényének keletkezéstörténetét is, alapvetően új képet rajzolva ennek a társadalom- és jogtörténeti szempontból különleges jelentőségű dokumentumnak a születéséről.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Különlegesen új látásmód és merész gondolatok jellemzik ezt a könyvet. A szerző az alkotás folyamatát kirakós játékként élte meg, és ahogy egymás után helyükre kerültek a történelem puzzle darabkái...
Online ár:
3 316 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
4 275 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 4 000 Ft
Online ár:
4 165 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft