Vörös István nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint például a Tettenérés, a Szorul a hurok, vagy éppen az Előjelek. Több évtizedes pályafutásának lenyomataként eddig 16 nagylemeze és 3 DVD-je jelent meg, ebből három a legendás Prognózissal. Vörös István olyan egyedi előadóművész, aki dacolva az állandóan változó divatokkal, a saját útját járva folyamatosan jelen van a hazai könnyűzenei életben. Az ország szinte minden pontján koncertezett már, és gyakran tesz eleget külföldi meghívásoknak is. A közönség sokakat megérintő szövegvilágáért, dalainak könnyen megjegyezhető refrénjeiért, és a magával ragadó koncerthangulatért szereti a Vörös István produkcióit. A 2013. július 15-én megjelent, immár tizenhetedik nagylemeze igazi csemege, hiszen előző albumának folytatásaként, pályájának legjobb szerzeményeiből szemezget, és egy új dal is helyet kapott rajta.
CD1:
A nyolcvanas évek magyar underground színterének egyik legigényesebb zenekara a Sexepil volt. Hosszú évek lemeztelenségét követően 2014-ben, egy jelenős átalakulás után jelent meg Your Scream is Mu...
Online ár:
1 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján