Kemény ember volt Papp Anti, a szatmári Egri módos gazdája, ki szegény sorból küzdötte magát a falu élére. Leginkább konok tartása, egyenes jelleme miatt tisztelték. No meg azért, mert igazi úr volt, aki nem ismert maga fölött hatalmat, csak az Istent, de annak becsülettel elszámolt. Mondják, hogy egyszer, miután majdnem leszakadt vele a vonat, beállított a jegyzőségbe, és feljelentette magát. Hiába próbálták lebeszélni, tételesen fölsorolta, jegyzőkönyvbe vetette, mikor, hol mennyivel károsította meg a falut, az államot. Nem véletlen hát, hogy a kollektivizálás idején a falu nyomására őt választották elnöknek, mint ahogy az sem, hogy szókimondó, öntörvényű természete, puritán kálvinizmusa, istenessége miatt hamar szálka lett az állam szemében. Az ötvenes években az egri közös gazdaságot felvirágoztató elnököt a szocialista rend elleni gyilkos izgatás vádjával húsz esztendőre ítélték, amelyből hat év után szabadult, hogy élete hátralévő részében rendületlenül hirdesse az igét a falusiaknak. A 1617. századi prédikátorok utódjának, az egri parasztmártírnak történetét, az egykori cellatárs mondja el rövid anekdoták keretében.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Titokfejtő sétára, a női szépséget középpontba állító szellemi kalandozásra hívja olvasóját ez a kötet, amely Szabó Magda kiadatlan, valamint kevésbé ismert írásaiból válogat. Az írónő részint nyom...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
1 925 Ft
Korábbi ár: 1 925 Ft
Eredeti ár: 2 750 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 457 Ft
Eredeti ár: 2 890 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján