UTAZÁSOK EROTIKÁBAN
A szerző a következő egyszerű alapötlet bűvöletében írta meg ezt a könyvet: elmesélhető-e egy ember – egy férfiember – élettörténete úgy, ha voltaképpen csupán szerelmi históriáit és nőügyeit taglaljuk. Sorsunk talán legfontosabb vonatkozása az, hogy kikhez fűz(ött) minket szerelem vagy erotikus vonzalom, vegyünk egyszer szemügyre regényhőst ilyen alapon. A művelt olvasónak a cím hallatán földereng Johann Wolfgang Goethe kolléga közismert opusának címe: Utazás Itáliában. Ez sem a véletlen műve. Hősünk, Jánoska, azaz dr. Mester János, Goethe életének és munkásságának elszánt kutatója. Minthogy a költőfejedelem szerelmi ügyeivel is foglalkozik, tudja, Goethének legalább (esetleg: több mint) száz nője volt. Őneki, Mester Jánoskának, mindössze tizet engedélyezett a szerző. Három feleség, hét egyéb. Róluk szól a regény.
ZENGA ZÉNEK
„E regény cselekménye 1955-ben és 1956-ban játszódik. Öcsi, a főhős, hatéves. Én is hatéves voltam akkor, de Öcsivel csak annyiban vagyok azonos, amennyiben mindenkivel, aki ama zűrös időszakban velem együtt volt nagycsoportos óvodás, majd első elemista. Hogy mi minden történt velünk ezen túl, azt itt most nem sorolom, remélem, benne van a könyvben. Úgy érzem, mindazt, amit e regény főszereplője nehezen képes fölfogni és földolgozni, azt az én nemzedékemnek máig sem sikerült teljesen megemésztenie: változatlanul küszködünk a kettős (hármas, négyes…) nevelés gondjaival, egyszerre hat ránk a vallás, a politika, a szerelem, a faji hovatartozás, a barátság, a családi kötöttségek minden gondja és öröme. Az első kiadás idején (1983-ban) egy-egy szövegrészt törölni kellett a kéziratból, művészeten kívüli szempontok kényszere alatt. A kimaradt bekezdések e kiadásba visszakerültek. De azt hiszem, emiatt nem érdemes megvenni. Nem politikai szenzáció: regény. Ajánlom mindazoknak, akikben felnőtt fejjel is él még a gyerek. Éljen soká.”
Vámos Miklós
Ennek a könyvnek nyolcmilliárd ember a szereplője, köztük két töritanár, három színésznő, három magyartanárnő, két pszichológus, egy sátoraljaújhelyi könyvtáros és maga az elbeszélő is, meg persze ...
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft