Zaránd-rafting

Összefoglaló

A Zaránd-rafting alapvetően kalandregény: valamiért nem érik rendesen a szőlő a faluban, két fiút a fővárosba küldenek, ugyan szerezzenek már hitelt az ottani emberüktől, mert baj lesz. Már az odaútjuk sem sima ügy (eltévedés, mocsár, holt város, stb), a fővárosban azonban kiderül, hogy minden más vidékről is hasonló panaszokkal futottak be mások. Valami környezeti-természeti gond lehet, talán az ismeretlen barbár szomszédos ország miatt. Oda kell hát menniük, nyomozni, s végül kiderül, hogy még többről van szó: a Fiastyúk csillagkép keletkezéséről.
Mindez azonban nem egy az egyben van elmesélve, hanem ironikusan. A közeg középkorias, ugyanakkor hemzseg az oda nem illő, modern kellékektől: szennyvíztisztítás, klímaváltozás, feng-shui, testépítés, kerékpárból átalakított fűnyíró, Szent Kristófos járműszentelés, képregény, stb. Ironikusak a botcsinálta költők által fabrikált versbetétek és bárgyú rímek is, meg az, hogy bizonyos hősök hexameterben társalognak (ami a hétköznapi témáknál elég vicces). Fanyar iróniával beszél a szöveg a kezdő szerelmesek, a profi szeretők és az évtizedes együttélést hurcoló házaspárok egymáshoz fűződő viszonyáról is. Nyilvánvalóan irónikusak az eltúlzott fantasztikus fordulatok, leginkább pedig az elbeszélő megjegyzései, mert sokszor maga sem tudja, hogy is kellene hát értenie a történteket.
A kalandon és az irónián túl érdekes lehet a szöveg irodalmi játéka is: az, hogy ahány fejezet, annyiféle klasszikus írói magatartásra reflektál a mű, mintha valamiféle patchwork lenne. A rájátszás legfőbb alanya persze Tolkien és A gyűrűk ura: elég a térképre pillantani, vagy a regény legelső soraiba beleolvasni, hisz egy percig sem rejti véka alá a szerző, hogy mire megy ki a játék. S a vájt fülűek aztán sorra rájöhetnek arra is, ki kinek a reinkarnációja a regény lapjain, s a bennfentes Tolkien-rajongók számára lassan összeáll a kép: hány évvel vagyunk is a nagy klasszikus cselekményének lezárulása után. De persze nemcsak Tolkien motívumait idézi fel a sztori, hanem százával vagy tán ezrével az irodalom többi klasszikusát is. Hogy azután ki melyik utalásra ismer rá, az már teljesen mindegy. Ha egyre sem, akkor is tökéletesen élvezhető a történet, ha viszont mégiscsak rácsodálkozunk a „mintha már hallottam volna ezt a szöveget” élményére, akkor még izgalmasabb a dolog.