Tóth Krisztina nemzedékének egyik legvonzóbb, legtehetségesebb alakja. Harmincévesként ő a nemrég megjelent Hét évszázad magyar költői című kötetben (l.: 9701184) szereplő legfiatalabb szerző. Az a tény, hogy hat versét beválogatták, jelzi, hogy az irodalmi közvélemény előtt műfordításaival, de eddigi költői munkásságával is tekintélyt szerzett. Előző, A beszélgetés fonala című kötetét (l.: 9426235) a Belvárosi Kiadó bibliofil sorozatában Várady Szabolcs vezette be 1994-ben. Véleménye szerint a költőnőnek már első, Őszi kabátlobogás című kötete 1989-ben is (l.: 891088), „remek indulás volt.” Verseinek azóta változatlan erénye, hogy „jó olvasni őket”, s hogy amiképp egykor Kormos Istvánnak, neki is kivételes érzéke van a dalhoz (Ősz; Regős; Altató; Három lámpadal stb.). Kifejezésmódját kezdettől fogva magabiztos formai tudás, arányérzék, az ösztönös zeneiségen túli muzikalitás, továbbá a helyzetek, érzelmi viszonylatok drámaian plasztikus megragadása teszi megkapóan elevenné. Csaknem negyven verset tartalmazó mostani kötetében is megmaradt a társaiénál személyesebb hang, az emelkedett, már-már klasszikus intonáció és a szerelmi tematika kiemelkedő szerepe (Valódi élet; Szemhunyás; A nyitott szem stb.). Tóth Krisztina a sárvári diákköltők közt tűnt fel, Kemény Istvánnal, Kun Árpáddal, Vörös Istvánnal indult, de az elégikus dal és a mese iránti nyitottságát, a minuciózus látás szinte gyermeki frissességét mindmáig megőrizte. – Minden verskedvelő olvasónak ajánlható.
Jézus sosem gördeszkázott volna a kicsinyekkel. Vagy mégis? Istennek annyi dolga van, meghalni sem ér rá. Vagy mégis? És pont énértem? Jézus profilképet váltott: I stand with humanity. És bűnösök...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft