Allie nem egy átlagos lány, hobbija a programozás. A CodeGirls nyári táborban egy különleges programot írt, mely közös érdeklődésük alapján párosítja a felhasználókat. A párok nem látják egymást, de amikor egymás közelében tartózkodnak, a telefonjuk jelez, és egy képet dob fel a másikról. A program neve: Klikk.
Az applikáció hamar népszerű lesz, és a lány tanára szeretné, hogy Allie nevezzen egy versenyben ezzel az alkalmazással. Kiderül azonban, hogy Allie ellensége, Nathan is indul a megmérettetésen.
A lány applikációja hatalmas siker, de hamar kiderül, hogy a Klikk olyan képeket is feltölt a telefonról, amiket nem tett közzé a tulajdonos. Így Allie barátnője is kínos helyzetbe kerül.
Allie-nek pár napja van kijavítani a hibát, ezért minden percét a számítógépes teremben tölti. Ám elvonja a figyelmét, hogy itt tartózkodik Nathan is, akinek szintén gondja akadt a játékával.
Vajon Allie ki tudja javítani a hibát és el tudja érni, hogy a felhasználók újra bízzanak benne? Legyőzheti ellenfelét és megnyerheti a versenyt? És visszakaphatja valaha a barátait?
„Egy igazán szívet melengető regény a sikerről és a kudarcról, a barátságról és a csalódásról. De ami a legnagyobb erénye ennek a könyvnek: Allie őszinte küzdeni akarása.”
Goodreads
„A történet olyan iskolai atmoszférát teremt meg, mely izgalmas és magával ragadó. Allie története inspirálhatja az olvasókat.”
School Library Journal
„Barátság, programozás és rivalizálás vegyül ebben a szellemes és élvezetes könyvben.”
Amazon
„Különleges, briliáns és lebilincselő. Végig ott lappang egyetlen kérdés: milyen áldozatokat kell meghozni a győzelemért? Egy páratlan történet, amelyet érdemes lehet újra és újra átgondolni.”
Barnes and Noble
Egy csók egy pillanat műve. De ezer csók élethosszig kitart. Van egy fiú. És van egy lány. A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, amíg kibontakozik. Ezt a szerelmet nem...
Online ár:
3 740 Ft
Eredeti ár: 4 399 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján