"Közel 20 éve találkoztam először Mária néni könyveivel. Csupa levegő jegyű, tudásszomjjal teli, az anyagon túl látni, érteni vágyó lelkemet teljesen feldúlta, amit tőle kaptam. Mintha áramütés ért volna. Néhány év múlva személyesen is megismerhettem: egy közel háromórás mélyinterjút készítettem vele. Feledhetetlen élmény volt! Később olyan ajándékot kaptam tőle, amin keresztül azóta is folyamatosan tartom vele a kapcsolatot; 12 éve ajándékozta nekem a saját tarot kártyáját, amivel nem csak beavatott ennek az ősi szimbólumrendszernek a fokozatos megismerésébe, de nekem adott valamit, amiben az ő rezgése is ott van. A novelláskötetet „véletlenül” épp akkor kaptam meg a kiadótól, amikor Mária néni temetésére indultam. A két novella felolvasásakor pedig azt éreztem: mintha vezettek volna. Volt az egészben valami fel- és elemelő... Olyan, mintha még mindig köztünk lenne..." (Soma Mamagésa) Szepes Mária 1908-ban született. Abban az évben, amelyben – bizonyos számítások szerint – a Vízöntő világkorszaka beköszönt. Már kilenc-tíz évesen tudatosan készül az írói pályára, amelyen a legnehezebb körülmények között is mindvégig kitart. Végtelen kíváncsiság fűti és hajtja előre az olvasmányok tarka dzsungelében, amelyből mindig pontosan azt választja ki, amire műve és élete kiteljesítéséhez szüksége van. Szinte nincs olyan műfaj, amelyet ki ne próbálna. „Nagy szükség van a lélek valódi orvosaira, olyanokra, akik segíthetnek kivezetni az embert maga teremtette csapdájából”, gondolkodását kiszabadítani az anyag börtönéből, és rányitni a szemét magasabb rendű céljára. Aligha van ennél méltóbb szolgálat… A művek Soma Mamagésa előadásában hangzanak el, a kiadvány teljes játékideje 79 perc.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"KRÚDY GYULA EMLÉKÉNEK Kéhliéknek, a kis Bródynak, a vörösbajszú főpincérnek, az íróknak, s mind a nőknek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték őt, s szerették, és gyászolják a vil...
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
Online ár:
3 111 Ft
Eredeti ár: 3 660 Ft
Akciós ár:
3 360 Ft
Korábbi ár: 3 840 Ft
Eredeti ár: 4 800 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján