Régmúlt és közelmúlt, messze-távoli ködbe vesző nevek és események, elődeink és kortársaink cselekedetei tűnnek elő számunkra e kötet lapjait forgatva. A válogatott tanulmányok a karcagi gimnázium egyik leghíresebb tanáregyéniségének hosszú éveket átfogó kutatásait összegzik a szűkebb és tágabb, karcagi és nagykunsági olvasóközönség számára. Talán írhatok így róla: „Szász Béla bácsi" munkásságával és emberi tartásával fogalom és legendás tekintély volt a karcagi diákok és lakosok számára csakúgy, mint a környező iskolákban tanuló gimnazistáknak is. Műveltsége, szakmai tudása és egyénisége messze földön híressé tette. Nagy öröm számomra, és városi értékeink jelentős gyarapodásának tekinthető, hogy most, hosszú évekkel azután, hogy eltávozott közülünk, tanulmányait megjelentethetjük, és így munkásságának ezen oldala is ismertebbé válik. Az írások érintik a város kialakulását, a közbitokosság intézményét, a redempciót csakúgy, mint az életmód, a régi épületek, a kulturális élet és a kereskedelem területét. A témák gazdagsága, nemritkán a szemtanú élénk megfigyelőképessége éppúgy erénye a munkának, mint az, hogy olvasmányos összegzést ad arról a művelődéstörténeti lényegről, amelyet úgy hívunk és úgy élünk meg, hogy: Karcag. Mert a város, jól tudjuk, nem csak statisztikai adatok és telekkönyvi betétek összessége, de élő, lélegző emberi közösség által alakított szerveződés is, és mint ilyen, fejlődik, átalakul, és folyamatosan megújul. Ahhoz, hogy ez a megújulás értékekre támaszkodó és szerves fejlődés legyen, nagy szükség van az ilyen munkákra, mint amelyet most, erényeire tekintettel, méltathatok.
Könyvem a 19. század második és a 20. század első felében Magyarországon élt zsidók mindennapi életének fizikai körülményeit – a külsejüket, lakóhelyüket és kenyérkereső tevékenységüket – mutatja b...
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft