Ez a könyv a független, demokratikus és alkotmányos Magyarország megszületése harmincadik évfordulója előtt tiszteleg.
E könyvtáblák között végérvényesen lezárt jogászi-közéleti pályám dokumentumai vannak, eredeti formájukban, változtatások és magyarázatok nélkül - tőlem immár független létben. Ám a könyvborítókon örömmel jelzem, hogyan tekintek vissza munkásságomnak erre a hosszú szakaszára, s illesztem be az élet teljességébe.
A polgári jogi kötetre az illatos hunyor, a helleborus odorus került. Ez a csakis a Mecsekben honos virág bújik ki a földből leghamarább, már a tél végén virágzik. Jól illik a korai művekhez, amelyek a fiatalság jegyeit viselik.
Az alkotmányjogi könyvön a pécsi havihegyi kápolna előtti százharminc éves mandulafa van, amely 2019-ban az év fája lett Európában. Szimbóluma annak, hogy az európai alkotmányosság túléli a zord időket, évszázad múltán is virágba borul és bő termést hoz.
A közéleti kötetet a bánáti bazsarózsa, a paeonia banatica díszíti. Méltán: a környezetvédelem vitt közéleti pályára, a bánáti bazsarózsa egyetlen élőhelye, a Zengő megvédése volt a legszebb, és sikeres mozgalom, a Védegylet javasolt köztársasági elnöknek, s elnökként is tevékeny maradtam e téren.
(Részletek a kötet Bevezetéséből)
A kötet a régészeti feltárási jog hazai történetét és hatályos szabályozását mutatja be, a kincstalálástól a régészeti feltárások jogáig.
Online ár:
2 470 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
19 000 Ft
Eredeti ár: 20 000 Ft
Online ár:
6 650 Ft
Eredeti ár: 7 000 Ft
Online ár:
4 039 Ft
Eredeti ár: 4 751 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján