Az embereket ősidők óta foglalkoztatja az álmok jelentésének rejtélye. Már az ókorban is születtek az álomfejtés,,technikájáról" szóló könyvek, és mivel általános volt az a vélekedés, hogy az álmok voltaképpen az istenek küldte jelek, jóslatok (tehát kiolvasható belőlük a jövő), az antikvitás és a későbbi korok uralkodói udvarában - különféle jövendőmondók és csillagjósok mellett - mindig is fontos szerep jutott a,,hivatásos" álomfejtőknek.
A XIX. század utolsó harmadában megszülető új tudomány, a pszichológia már az emberi psziché, a tudat s - Freud munkássága nyomás - a tudatalatti,,termékének" tekintette az álmokat, és ekkoriban számos, az álmokkal kapcsolatos írás látott napvilágot. Freud jelen munkája az álomfejtés tudományának első nagy összegzése, amely több mint száz évvel a könyv első kiadása után sem vesztett semmit érvényességéből.
"Tudtam!" "Éreztem!" - kiáltunk fel sokszor, amikor beigazolódik valami, amit már előre megsejtettünk. A szembesülést pedig gyakran bosszankodás követi, hogy miért is nem hallgattunk magunkra... A ...
Online ár:
2 490 Ft