Sánta György jelen kötete az idén megjelent Az este jobb, mint a reggel című könyv folytatása, amely a már eddig is gazdag életmű legkiválóbb darabjait gyűjti csokorba. Szereplői a korábban napvilágot látott novellákhoz hasonlóan egyszerű emberek, akik igyekeznek megtalálni helyüket a világban, megismerni önmagukat, feltárni cselekedeteik hátterét. A gyűjtemény második része nemcsak az író kifinomult lélekismeretéről tanúskodik, hanem mélyen elmerül az elmúlt évtizedek történelmében és társadalmi változásaiban is. Sánta György kivételes éleslátással fordul a mögöttünk álló sokszor zavaros évtizedek felé. Novelláiban konkrét események okait keresi, nagy empátiával ábrázolja hősei élethelyzetét, feltárva lelkük mélységeit. Máskor különböző tendenciákat világít meg figuráinak életén keresztül. Műveit minden esetben kritikus, a problémák gyökereit kutató megközelítésmód jellemzi. S bár e novellák nem ma íródtak, mondanivalójuk most is érvényes: a múlt megismerésén keresztül egy élhetőbb, igazságosabb, igazabb élet megteremtése.
A szerkesztő
Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zug...
Online ár:
3 655 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
Online ár:
1 275 Ft
Eredeti ár: 1 499 Ft
Akciós ár:
1 974 Ft
Korábbi ár: 2 303 Ft
Eredeti ár: 3 290 Ft