A Fekete Sas Kiadó által megalkotott "Budapesti kultúrtörténeti séták" című sorozat új kötetének témája a Gellérthegy. A sorozat első darabja az Andrássy út volt, a második pedig A régi pesti városfal mentén, mely utóbbit a Budapesti Városvédő Egyesülettel közös kiadásban jelentettük meg. A sorozat eddigi sikere is azt jelzi, hogy a fővárosnak szüksége van olyan helytörténeti, kulturális kiadványokra, amelyek élvezetes, könnyen befogadható, ugyanakkor szakmailag pontos és tartalmában gazdag módon, az olvasókat megérintve mutatja be Budapest múltját és jelenét.
A tíz szerző által írt, és Entz Géza, a Gellérthegyvédő Egyesület elnöke által írt előszóval ellátott könyv nem a szó szoros értelmében vett útikalauz, hanem kedvcsináló az olvasóknak és "kalandozóknak", érdeklődőknek és ínyenceknek, járókelőknek és turistáknak. A kötet elkészítésében természetvédelmi, kert- és tájépítészeti, régészeti szakemberek is részt vettek. A Gellérthegy fotósa - ahogy a többi köteté is - Surányi J. András. A sorozatot Fazakas István, a Fekete Sas Kiadó vezetője szerkeszti, a kötet szerkesztője Saly Noémi.
BUDAPESTI LEGENDÁK - LEGENDÁS BUDAPESTIEK Huszár Dávid fotóival 1862 egy szép napján betért egy gazda az üzletbe, és a feje tetejére állt Saxlehner András világa. A gazda, bizonyos Bayer József...
Online ár:
7 217 Ft
Eredeti ár: 8 490 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Ha valaki a Szt. Gellérthegy lábánál elterülő egykori Tabánról is szeretne képet alkotni, ajánlom az itt kapható Tabán egykor és ma c. kötetet. Mert szerintem így együtt lesz teljes a kép.