A sors törvényei hasonlóak a fizika törvényeihez. Aki ismeri őket, profitálhat belőlük, aki viszont nem vesz róluk tudomást, könnyen megütheti a bokáját.
Ruediger Dahlke már évtizedek óta foglalkozik az élet jelenségeiben megnyilvánuló törvényszerűségekkel. A sors törvényeinek célja, hogy jobb rálátásunk legyen a tudatos teremtés témakörére. A rezonancia törvényének fontossága mára már mindenki számára nyilvánvaló, hiszen jól megtanultuk, hogy azt vonzzuk be az életünkbe, amire gondolunk, és amire az érzelmeink irányulnak. Most viszont megtanulhatjuk, hogy ez csupán második a törvények sorában, hiszen a polaritás még a rezonanciánál is fontosabb. Vagyis az ellentétek párban járnak, a jó megjelenésekor számolnunk kell a rossz felbukkanásával is; a fény ragyogása árnyékot szül és így tovább. E két központi törvény mellett számos kisebb szabályszerűség és működési elv határozza meg a világ alakulását, amilyenek a szokásaink, hagyományaink is, amelyek különböző tudati mezőket hoznak létre.
Ez is elérhető kínálatunkban:
E könyv fejezetei eredetileg mind különálló tanulmányok, „Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez?” összefoglaló címen láttak napvilágot. Most itt könyv alakban jelennek meg. Munkám azzal a...
Online ár:
2 465 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Online ár:
1 785 Ft
Eredeti ár: 2 100 Ft
Online ár:
3 188 Ft
Eredeti ár: 3 750 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján